Nagyon régóta keresek már egy olyan térképet, amelyen rajta van a teljes belga vasúthálózat. No a nagy keresgélés közepette találtam egy olyat, amin nem csak a belga, de a teljes holland és luxemburgi hálózat is megtalálható.
A Benelux államok vasúti hálózata
Ugyan itt igazából csak belga témákkal szoktam foglalkozni, de ahol a fenti képet találtam, ott nem csak a Benelux hálózat található meg, hanem a világ minden tájáról lehet információt találni az ottani vasúti hálózatról. Akit bővebben érdekel az ezen a linken tud további infókat találni.
A hétvégén rendezték meg a Karácsonyi vasútmodell kiállítást és vásárt itt Budapesten, az Örs Vezér terétől nem messze. Mivel már rég jártam vasútmodell vásáron, ezért úgy voltam vele, hogy most kimegyek körbenézni, hátha van valami számomra is érdekes.
A belépő — amit még mindig furcsállok, hogy egy börzére belépőt szednek — egy másfél órát nézelődtem, és csodálkoztam a helyen. A kiállított terepasztalok (mind a TT-s, mind a H0-ások, mind pedig a LEGOból készült) egytől-egyig remek kis asztalok voltak, mindegyiken volt olyan rész, ami nagyon igényesen és szépen kidolgozott, az embernek már csak nézni is örömöt okozott. ;) Ugyan erősen érződött a modulonként eltérő kialakítási minőség és részletesség, viszont ettől függetlenül nagy élmény volt látni ekkora asztalokat. A legjobban az az asztal tetszett, ami egy kb 2x3m-es H0 asztal volt, és a folyosón állt. A legigényesebben talán az volt kidolgozva, bár egy picit túl zsúfolt volt, dehát H0-ában ekkora méreten nem igazán lehet mit kezdeni. A kiállítás része tényleg élmény volt, kicsinek, nagynak volt mit néznie.
A börze viszont… csak egyet mondok: drága. Amikor tavasszal először kimentem az LMK-ba egy szombat délelőtt, akkor sikerült pár dolgot vennem — így utólag rájöttem — minimum dupla áron. Azóta elég sok mindent vettem az internetről, és az első meglepetés akkor ért, amikor tökéletes állapotú olyan vagont (amit az LMK-ban sikerült beszereznem igen csak hibásan) féláron sikerült megvennem. Ez sajnos azóta sem változott… Néha a hajam égnek állt, hogy mennyi pénzt képesek elkérni egy-egy kiegészítőért, vagy mozdonyért, vagonért az ott árusítók… Persze nekik kell tudni, hogy mennyire akarnak megszabadulni a saját dolgaiktól, de amikor egy mozdonyt az egyik delikvens már fél éve nem tud eladni, és még mindig ugyanannyiért árulja, akkor az (engem legalábbis) elgondolkoztat.
Karácsonyi vasútmodell kiállítás és vásár bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | címkék: karácsony, kiállítás, vásár, vasútmodell | kategória: Egyéb
Múlt héten véletlenül összefutottam egy régi ismerősömmel, akivel már rég találkoztam, és felidéztük a régi emlékeket. Ezen régi emlékek között volt egy Máv Nosztalgiás utazás Kassára 2005 tavaszán, amely alkalmával készült az alábbi kép az M61.001 magyar Nohabról.
Nohab M61.001
Ezzel a Nohabbal kapcsolatban jutott eszembe, hogy valószínűleg egyszerűbb dolga lenne az embernek, ha nem egy távoli kis ország modelljeit gyűjtené, de igazából pont ez a kihívás az, ami miatt érdekel a téma, hogy nem egy annyira elterjedt dologgal foglalkozom.
Találtam egy blogot, ami elgondolkoztatott azzal kapcsolatban, hogy milyen kirohanást kaptam én év elején azért, mert pár szerkesztési hibáért mertem szólni. Ez a blog csak stílusosan a Vasutaskritikus nevet viseli, és hasonnevű szerkesztője igen pikírt módon kommentálja a vasút, és annak modellezésével kapcsolatos eseményeket, történéseket, személyeket.
Hogy milyen dolog már azért indítani blogot, hogy valaki kritizáljon, és jól megaszondja a frankót? Miután a leglátogatottabb hírporáltunk hasonlóan közelíti meg a világ dolgait (mert kritizálni, megmondani a frankót nem kerül semmibe, és még trendi is), ezért azt mondom, hogy van létjogosultsága annak amit Vasutaskritikus csinál. Hozzáteszem, hogy kíváncsi lennék arra, hogy mi a célja vele: picit felrázni az állóvizet, vagy elgondolkoztatni azokat, akik olyan pozícióban vannak, hogy ne legyenek annyira amatőrök, amennyire azok… Mindenesetre ha már egy picit sikerül neki felráznia a témát, akkor érdemes volt, hogy elkezdett bloggolni.
Áprilisban nem csak az előző bejegyzésemben látott kocsit vettem meg, hanem további kocsikat és egyéb kütyüket is vettem újdonsült hobbimhoz. Rá kellett döbbennem, hogy ugyan a különböző aukciós oldalakon Dunát lehetne rekeszteni a vasútmodellezéssel kapcsolatos cuccokkal, de az engem érdeklő III. korszakos, belga vasúttársaság kocsijai, mozdonyai igen csak alacsony számban vannak képviselve. Gondolom mindenki ismeri a helyzetet, hogy gyakorlatilag tele van német DR, DB kocsikkal, mozdonyokkal az internet itthoni szeglete.
Erő János oldalát nézegetve kedvet kaptam egy olyan dologhoz, aminek már a gondolata is pimaszságnak tűnhet egyeseknek: vasútmodellt építeni. Ugyan nem hiszem, hogy a közeljövőben erre sor kerülne, de az ember azért eljátszadozhat a gondolattal, hogy mit hogyan csinálna, ha egyszer rászánná magát, hogy nulláról építsen valamit, ami még hasonlít is az eredetire. :)
Megjelent az általam oly sokat emlegetett Model Railroad Hobbyist magazin legújabb száma. Ahogy már megszokhattuk ebben a számban is számos, a terepasztal építőt izgató téma kerül bemutatásra.
Model Railroad Hobbyist magazin 2010 május/június
Többek között részletesen írnak arról, hogyan kell egy modellt finomítani, apró részletekkel ellátni, vagy éppenséggel hogyan készítsünk kőből épült falat polisztirol lapokból. Részletesebben egy másik bejegyzésben fogok írni erről a számról, addig is kattintsatok, és töltsétek le ti is innen.
Az elmúlt hónapokban ugyan nem nagyon írtam ide, de ettől függetlenül rengeteget foglalkoztam újdonsült hobbimmal. Gondolom nem lepődik meg senki, ha azt mondom, hogy előbb tájékozódni szerettem volna, mielőtt bármibe is belevágok.
Nos az elmúlt hónapokban odáig jutottam, hogy gyakorlatilag heti rendszerességgel igen sokat olvastam a témában, aminek az lett az eredménye, hogy most már kezd kialakulni, hogy mire lesz szükségem, és egyáltalán, hogy milyen irányba mozduljak el első körben.
Nos az irány természetesen vásárlással kezdődik, ezért első körben Vaterán vettem egy kis kocsit, ami illeszkedni fog a harmadik korszakos Belga világomba.
Piko h0 Belga vasúti kocsi
Szerencsémre nagyon szép állapotban van a kocsi, de sajnos rossz kerekeket kaptam hozzá, ugyanis amikkel szállította az eladó, azok a kerekek egymáshoz képest nincsenek szigetelve, tehát egy Piko sínen, ahol a két sín más polaritást kap, nem tudom használni. Ezen felül még kilátogattam pár hete a Láng Művelődési Központban lévő börzére, ahol további két kocsival lettem gazdagabb. De ezekről egy másik bejegyzésben fogok már csak írni, mivel még nem fényképeztem le őket, és most nem tudom a fénysátrat felállítani, mert tele van az asztalom egy tucat új cuccal. :)
Első beszerzésem… bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | címkék: belga, h0, lmk, piko, vagon, vatera | kategória: Vonat
Annyi minden van a vasútmodellezésben, amire a kezdő fel tudja kapni a fejét, hogy az hihetetlen. Egy hozzám hasonló, az informatikában mozgó ember számára vajon mi lehet olyan, ami felkelti az érdeklődését? Egy biztosan: egy digitális dízelmozdony, ami olyan hangokat ad, mint ez itt a videón.
Mióta kinyitottam az első mozdonyom dobozát, gyakorlatilag azóta folyamatosan agyalok, hogyan lehetne digitálissá alakítani. Többek között ebből kifolyólag azóta számtalan estét arra fordítottam, hogy utánaolvassak a témának. Ennek következménye az lett, hogy pár hete sikerült beszereznem az első kellékeket ahhoz, hogy a vasútmodelles életemet digitális mederbe tereljem. De erről majd egy másik postban írok bővebben…
Ahogy láttátok számos változást hajtottam végre a blog életében. Első és talán legfontosabb, hogy új helyre költöztettem, ugyanis a kelleténél lassabb volt a wordpresses host, ráadásul ha onnan akartam volna saját domain név alatt futtatni a blogot, akkor azért pénzt kértek volna, ezért úgy döntöttem, inkább áthozom ide.
Számos dolog változott most itt a blogon, és még fog is változni a jövőben, hiszen elég sokat bütykölök rajta. Az utóbbi napokban többször váltott a dizájn, ugyanis szerettem volna valami olyat, ami egyben modern, de közben picit klasszikus.
Ha esetleg egy-két dolog szét lenne csúszva, vagy nem működne, esetleg hibát dobna, akkor nyugodtan írjatok, hogy javítsam, hiszen az én érdekem is, hogy jól fusson az oldal.
Változások bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | címkék: atko.hu, blog, wordpress | kategória: Egyéb