2010 20 jan

Berliner Bahnen 2230 összerakása

Folytattam a kis TT-s gőzmozdony összerakását. Most már érezhetően haladtam vele, hiszen azok a részei, amiket ragasztani kellett, már két napja száradnak, ezért már lerobbantani sem lehetne őket.

Első lépésként a helyére került a tengely, amely majd a kerekeket hajtja. Egy picit meg kellett csiszolni a végét, amelyik a beragasztott műanyag elembe ment, mivel nem nagyon, de szorult, és azt akartam, hogy könnyen fusson. Most persze jogos lenne a kérdés, hogy miért a réz tengelyt csiszolom, és miért nem a műanyag házat bővítem, de ugye a lényeg az, hogy minél simább legyen a felület, márpedig a rezet 1000-es papírral csiszolva simább felületet kaptam, mintha a műanyagot reszeltem, fúrtam volna.

A fenti képen látható az a három elem, ami ahhoz kell, hogy a tengely a helyére kerüljön. Gyakorlatilag a mozdony elejénél az ütközőket tartó műanyag elem az, ami helyén tartja a tengelyt.

A fenti baloldali képet még úgy készítettem, hogy a tengely nem volt megtakarítva, de kinagyítva láttam, hogy milyen dzsuvás, ezért újból szétkaptam, és megtakarítottam a tengelyt is. Ennek az eredménye látható fenti jobb oldali képen.

A következő lépés az volt, hogy rá kellett rakni az alváznak a jobb oldalát, viszont ahhoz a motort, és a motor tengelyét is rá kellett helyezni, hiszen a motor házán átmegy egy fém pöcök, ami az alváz két oldalát összeköti, tehát ha úgy raktam volna össze, hogy előtte nem rakom rá a motort, akkor szedhettem volna szét újból.

Berliner Bahnen TT BR56 gőzmozdony összeszerelt alvázzal

Folytatása következik…


2010 17 jan

Berliner Bahnen 2230 szervizelése

No nem tűntem el, sőt még át sem alakultam, csak új munkahely, oszt nyakamba szakadt az elődöm által másfél év alatt nem megoldott problémák tömkelege, és most az viszi el minden időmet. Mindenesetre azért szabadidőm egy részében még mindig újdonsült kedvtelésemnek hódolok…

Úgy másfél hónapja nővérem egyik kollégája (Miki) adott négy TT-s mozdonyt, hogy tisztítsam őket ki, és olajozzam meg, mert én olyan műszaki ember vagyok, és biztosan ráérek ezzel foglalkozni…

BB TT 2230 alváz hátuljaNos akkor még nem sok közöm volt ahhoz, amiről azóta itt bloggolok, de elvállaltam, mert úgy gondoltam, hogy nem olyan bonyolult feladat ezeket szétszedni, kitisztítani, bewd40ezni. :) Hárommal nem is volt gondom, de a negyedikkel meggyűlt a bajom: egy Berliner Bahnen 2230-as, BR56 típusú gőzmozdonnyal. Sajnos a mozdony alvázának hátsó része el volt repedve, ezért a tengely szorult benne, és ezért nem ment könnyen a mozdony. Nagy nehezen sikerült erre rájönnöm, és szétkapnom teljesen az egész mozdonyt, meg az alvázat, és most délután fogtam és megragasztottam.

BB TT 2230 alváz hátuljaMint már említettem, kb két évtizede makettezem, modellezem kisebb-nagyobb kihagyásokkal, és most délután előkerült a makettes dobozom, amiben sok festék (egy része már rég beszáradva :( ), ragasztó és egyéb kellék van. Most a ragasztókra volt szükségem, hogy megragasszam az alvázát a mozdonynak. Már hetekkel ezelőtt megtakarítottam az alvázat az olajtól és zsírtól, most már csak annyi dolgom volt, hogy ráragasszam azt az elemet (az ütközőket tartó keresztrúd, meg ne kérdezze senki, hogy ezt hogy hívják szakmai berkekben), ami elvileg levehető, de mivel a pöckök, amik tartják, eltörtek, ezért most véglegesen oda kell gyógyítani.

BB TT 2230 alváz hátuljaEz szerencsére egyáltalán nem befolyásol semmit a mozdonyon, hiszen a tengelyt enélkül is ki lehet majd venni, sőt talán ez így még jobb is lesz, mint az eredeti szétszedhető megoldás, mivel így legalább nem fog kimozdulni, és nem fog tudni újból beszorulni a tengely.

A dolog ezzel még nem ért véget, ugyanis azok a kis darabok, amik letörtek (pontosan két ilyen darab van) megvan, és azokat szándékomban áll visszaragasztani, de majd az már egy újabb bejegyzés témája lesz.

BB TT 2230 gőzmozdony kasztni

Berliner Bahnen TT 2230 BR56 gőzmozdony kasztnija