2010 24 jan

Új vagy használt?

Ahogy takarítgattam és szereltem azt a pár mozdonyt, amit Mikitől kaptam, elkezdett bennem egy gondolat megfogalmazódni: sokkal vonzóbb egy használt, valamilyen előélettel rendelkező mozdonyt, vagy kocsit rendberakni, mint egy újat megvenni, és egyszerűen csak rárakni a pályára.

Én eléggé “buherálós” (nem gányolós!) típus vagyok, és szeretek dolgokat szétszedni, rájönni, hogy megy, miként működik. Ilyen szempontból egy öregebb vas sokkal jobb, hiszen azt kapásból lehet szerelni. Egy hónapja sincs, hogy megvan a mozdonyom, de már közel egy hónapja azon agyalok, hogy hogyan lehetne rá világítást, esetleg füstöt csinálni, vagy hogy tudnám átalakítani digitális mozdonnyá.

Piko BR55 gőzmozdony orra

Piko BR55 gőzmozdony orra

Gyakorlatilag egy ilyen átalakítás a szerelni szerető modellező Mekkája, hiszen rengeteg feladat, kihívás áll előtte, és egyáltalán nem biztos, hogy minden sikerül. Példának okáért itt van az én Piko mozdonyom, aminek elvileg különálló első lámpái vannak. No abba hogyan rak valaki világítást? Olyan kis lámpa nem létezik, smd ledet is elég nehezen tudok elképzelni ott, meg amúgy is oda kell valahogy vinni az áramot, amihez kábel kell. Most pillanatnyilag üvegszállal képzelem el a dolgot, ugyanis Miki BB TT BR56-os mozdonyában (aminek összerakását itt mutatom be) úgy oldották meg a kérdést.

Ahogy mondani szoktam: majd lássuk. :)


2010 20 jan

Berliner Bahnen 2230 összerakása

Folytattam a kis TT-s gőzmozdony összerakását. Most már érezhetően haladtam vele, hiszen azok a részei, amiket ragasztani kellett, már két napja száradnak, ezért már lerobbantani sem lehetne őket.

Első lépésként a helyére került a tengely, amely majd a kerekeket hajtja. Egy picit meg kellett csiszolni a végét, amelyik a beragasztott műanyag elembe ment, mivel nem nagyon, de szorult, és azt akartam, hogy könnyen fusson. Most persze jogos lenne a kérdés, hogy miért a réz tengelyt csiszolom, és miért nem a műanyag házat bővítem, de ugye a lényeg az, hogy minél simább legyen a felület, márpedig a rezet 1000-es papírral csiszolva simább felületet kaptam, mintha a műanyagot reszeltem, fúrtam volna.

A fenti képen látható az a három elem, ami ahhoz kell, hogy a tengely a helyére kerüljön. Gyakorlatilag a mozdony elejénél az ütközőket tartó műanyag elem az, ami helyén tartja a tengelyt.

A fenti baloldali képet még úgy készítettem, hogy a tengely nem volt megtakarítva, de kinagyítva láttam, hogy milyen dzsuvás, ezért újból szétkaptam, és megtakarítottam a tengelyt is. Ennek az eredménye látható fenti jobb oldali képen.

A következő lépés az volt, hogy rá kellett rakni az alváznak a jobb oldalát, viszont ahhoz a motort, és a motor tengelyét is rá kellett helyezni, hiszen a motor házán átmegy egy fém pöcök, ami az alváz két oldalát összeköti, tehát ha úgy raktam volna össze, hogy előtte nem rakom rá a motort, akkor szedhettem volna szét újból.

Berliner Bahnen TT BR56 gőzmozdony összeszerelt alvázzal

Folytatása következik…


2010 17 jan

Mai feladványom: mik ezek?!?

Előző bejegyzésemben írtam, hogy Mikitől kaptam négy mozdonyt kitakarítani. Nos ebből egyet az előzőben már bemutattam, meg igazából arról tudom is hogy pontosan mi, de az alábbiakról fogalmam sincs, hogy mik lehetnek. Valaki tudna segíteni benne, hogy ezek pontosan milyen típusú mozdonyok lehetnek?

Első ismeretlen TT-s modzony

Első ismeretlen TT-s modzony

Második ismeretlen TT-s mozdony

Második ismeretlen TT-s mozdony

Harmadik ismeretlen TT-s mozdony

Harmadik ismeretlen TT-s mozdony


2009 31 dec

SNCB/NMBS – avagy Belga Vasúttársaság

Emlékeztek, hogy írtam egy korábbi bejegyzésemben, hogy ezt az egész vasútmodellezési, terepasztalépítési kedvet nálam egy ajándékba kapott Belga színezésű Piko BR 55-ös típusú mozdony indította el? A mozdony pontos jelölése az SNCB 81 340. No egy picit jobban utánanéztem, és úgy hiszem, hogy kezdem jobban megismerni, hogy mivel is van dolgom.SNCB/NMBS embléma

Ugye a belga vasúttársaság neve franciául az SNCB (Société nationale des chemins de fer belges) flamandul pedig NMBS (Nationale Maatschappij der Belgische Spoorwegen).

Úgy gondolom, hogy ennek a gőzmozdonynak az “eredetije” egy Prussian G8.1-es típusú, a fővonalakon teherszállításra használt mozdony. Ezt a mozdonyt 1913 és 1921 között gyártották, és az utolsót 1973-ban vonták ki a forgalomból. Picit jobban utánaolvasva a Belgák 1966-ig használtak gőzmozdonyokat (infó: A belga vasútrendszer).

Nos összegezve a fenti infók azt jelentik, hogy magának a terepasztalnak illene belga témát feldolgoznia, és valamikor 1913 és 1966 között kellene “játszódnia”. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy mondjuk ne lehetne egy belga mozdony egy francia vagy német állomáson, de a terepasztal helyszínének eldöntése még úgyis a jövő zenéje…


2009 28 dec

A Piko BR 55 első futása az asztalomon

No ma megtörtént a karácsonyra kapott mozdony első futása az asztalomon. Vettem ma egy Piko A C szettet, viszont azt hittem, hogy abban benne lesz az oválpálya is, nem csak a belső kör, de tévedni emberi dolog. :) Ezért most nem körbe-körbe, csak az asztalomon előre-hátra, de megy a kicsi vonat. :)
[youtube=http://www.youtube.com/watch?v=1TXH5_tml2g&hl=en_US&fs=1&]
Az elcsúszott hangért bocsánat, de még nem vagyok egy gyakorlott youtube feltöltő…