Berliner Bahnen 2230 szervizelése
No nem tűntem el, sőt még át sem alakultam, csak új munkahely, oszt nyakamba szakadt az elődöm által másfél év alatt nem megoldott problémák tömkelege, és most az viszi el minden időmet. Mindenesetre azért szabadidőm egy részében még mindig újdonsült kedvtelésemnek hódolok…
Úgy másfél hónapja nővérem egyik kollégája (Miki) adott négy TT-s mozdonyt, hogy tisztítsam őket ki, és olajozzam meg, mert én olyan műszaki ember vagyok, és biztosan ráérek ezzel foglalkozni…
Nos akkor még nem sok közöm volt ahhoz, amiről azóta itt bloggolok, de elvállaltam, mert úgy gondoltam, hogy nem olyan bonyolult feladat ezeket szétszedni, kitisztítani, bewd40ezni. :) Hárommal nem is volt gondom, de a negyedikkel meggyűlt a bajom: egy Berliner Bahnen 2230-as, BR56 típusú gőzmozdonnyal. Sajnos a mozdony alvázának hátsó része el volt repedve, ezért a tengely szorult benne, és ezért nem ment könnyen a mozdony. Nagy nehezen sikerült erre rájönnöm, és szétkapnom teljesen az egész mozdonyt, meg az alvázat, és most délután fogtam és megragasztottam.
Mint már említettem, kb két évtizede makettezem, modellezem kisebb-nagyobb kihagyásokkal, és most délután előkerült a makettes dobozom, amiben sok festék (egy része már rég beszáradva :( ), ragasztó és egyéb kellék van. Most a ragasztókra volt szükségem, hogy megragasszam az alvázát a mozdonynak. Már hetekkel ezelőtt megtakarítottam az alvázat az olajtól és zsírtól, most már csak annyi dolgom volt, hogy ráragasszam azt az elemet (az ütközőket tartó keresztrúd, meg ne kérdezze senki, hogy ezt hogy hívják szakmai berkekben), ami elvileg levehető, de mivel a pöckök, amik tartják, eltörtek, ezért most véglegesen oda kell gyógyítani.
Ez szerencsére egyáltalán nem befolyásol semmit a mozdonyon, hiszen a tengelyt enélkül is ki lehet majd venni, sőt talán ez így még jobb is lesz, mint az eredeti szétszedhető megoldás, mivel így legalább nem fog kimozdulni, és nem fog tudni újból beszorulni a tengely.
A dolog ezzel még nem ért véget, ugyanis azok a kis darabok, amik letörtek (pontosan két ilyen darab van) megvan, és azokat szándékomban áll visszaragasztani, de majd az már egy újabb bejegyzés témája lesz.