Egy vidéki terepasztal bemutató
2011. augusztus 20.-a alkalmából egy kisvárosban ellátogattunk egy ilyen össznépi lazulásra. Volt ott minden, mint a búcsúban: kerékpár-bemutató, és -verseny, zene, tánc és modellvasút kiállítás, vagy valami olyasmi… Anyósjelölt meghívott egy jegy erejéig, mert ő már csak ilyen. Őt sajnáltam a legjobban, mert egyszerűen olyan lelkesen invitált erre az eseményre, hogy szar volt nem hasonló lelkesedéssel nézegetni azt a három kiállított terepasztalt, amit terepasztal kiállításnak aposztrofáltak a szervezők.
Ahogy elkezdtem írni ezt a bejegyzést, elolvastam Vasutaskritikus ezen bejegyzését és átfutottam a hozzá tartozó kommenteket. Bevallom őszintén, hogy nincs kedvem senkivel sem vitatkozni arról, hogy mit értek igénytelenen és mit értek a látogató számára pénzkidobás alatt, viszont azt sem akarom magyarázni, hogy miért nincs ember a földön, akitől eltűröm, hogy olyan helyzetbe hozzon, mint a fenti eset.
Amikor ezt a bejegyzést elkezdtem írni, akkor két éve foglalkoztam vasútmodellezés témával. Azóta nyitottabb szemmel járok a vonatok világában, sőt többet vonatoztam, mint addig egész életemben… Magyarul: érdeklődöm, de abszolút amatőr módon, és ez valószínűleg így is fog maradni, hiszen idő és erőforrások hiányában az ember nem tud annyit foglalkozni ezzel a témával, hogy igazán hozzáértő legyen. Gondolom ebben a hobbiban is úgy van ez, mint mindennel a világon: minél jobban értesz hozzá, annál jobban tudod, hogy mennyire nem tudsz semmit. Ettől függetlenül tudom, hogy mi az, ami egy kalap szar, és sajnos itthon ez is kicsi, sárga, savanyú, de a miénk… a vasútmodellezés is sokszor a gányolás kategóriájába esik. Nagyon büszke lehet mindenki magára, aki már csinált egy modulon egy dilikört, de ezzel kiállításra menni, és ezért pénzt kérni… kérem szépen ez pofátlanság. Én is sok indenbe belefogtam életem folyamán, és sok mindent félbehagytam, mert úgy gondoltam, hogy nem tudom olyan szinten űzni, ahogy azt érdemes lenne. Ezt hívják önkritikának… na ez az, ami sokakból hiányzik.
Az a helyzet, hogy a magyar “vasútmodellező társadalom” nagyja igénytelen kókler. Ez a hobbi nem a “kispénzről” szól. Aki komolyan akar vele foglalkozni, annak pénzt, energiát és még több pénzt kell beleölnie. Egy vagonra helyezett papír oldalfal az pedig egy játék, nem modell. Lehet jól kinéző, – bár a képről nem ez látszik, – de még akkor sem lesz modell. (eredeti itt)
Hogy miért nem kezdtem még sajátba? Mert nem akarok se anyagi csődöt, se igénytelen kóklerkedést. Ennyi. Inkább csak gyűjtögetek és gyönyörködök.